BLOG

Barefoot cipőt nagyobbaknak is!

A tavalyi év során nagyon sokan kerestetek nagyobb számú cipőt, nem felnőtt méretet, hanem kb. 26-os számtól felfele.

Akik velem kezdték a barefoot cipőket lassan kinövik a babaméreteket, és szuper öröm, hogy a nagyobbaknak is kerestek barefoot mezítlábas puhatalpú cipőket.

A Froddo tavaly  még nem gyártott kifejezetten barefoot cipőket nagyobb ovisoknak, vagy kisiskolásoknak, főleg piciknek terveztek teljes barefoot lábbeliket, mint például a prewalkers cipőfajta. Ekkor gondolkoztam el rajta, hogy más fajta márkából lehet jó volna előrendelni, de az őszi tárgyalások alatt kiderült, hogy az idei szezonban lesznek olyan nagyobb számú gyerek Froddo cipők, amik megfelelnek a barefoot követelményeknek, így megrendeltem őket.

Akár össze is gyűrheted! 😉

Gréta – a sárga szín rajongója – már lecsapott egyre, így mi is teszteljük őket, és az eddigi tapasztalataim egyszerűen azt mutatják, hogy remekül megtervezték őket. Úgy ahogyan a kisebb méretű barefoot cipőket, ezeket is a mezítlábas járás ismérvei jellemzik.

  1. Nem csak babakorban vannak szélesedő lábfejű gyerekek, ez általában genetikai adottság, és bizony nem lehet kellemes ilyen lábfejjel egy szűkülő orrú cipőbe focizni. A barefoot cipők ezekre a lábfejekre a tökéletes megoldás. Saroktól lábujjak felé haladva szélesednek követve így a láb anatómiáját. van elegendő tér a lábujjak szétterülésére. 
  2. Abszolút rugalmas lábbelik, minden irányba hajlékony gumitalp jellemzi őket, széltében és hosszában egyaránt.
  3. Zero drop, azaz a lábizmok és lábboltozat izmainak megfelelő igénybevételéhez kialakítva nincs megemelt sarokrész, az achillesz inak így minden mozdulatnál nyúlhatnak és használva vannak, így a gyerekek valóban mezítlábasan mozoghatnak.
  4. A belsejében egy kivehető teljesen lapos antibakteriális bőrbetét található. Ezt azért emelem ki, mert a barefoot kritérium első alapja az, hogy a lábizmokat nem bokatámasztással lehet hatékonyan edzeni, hanem minél több lábtornával és főleg izommunkával. Egy olyan cipőben amelyben nincs elegendő tér a lábfejnek, vagy leszorítja a bokát, esetleg blokkolja a lábfej izmait, ez nem igazán lehetséges.
  5. Az én kislányom 3 éves, de elég régóta ő határozza meg, hogy mit szeretne felvenni, ezért küllemre is igyekeztem olyanokat összeválogatni, hogy ne csak a kinti rohangászás alatt lehessen kényelmes cipőt hordani, hanem akár egy karantén utáni összes bepótolt esküvőre, nagy családi ebédre, vagy az ovis, sulis eseményre. Ki tudja, lehet, hogy lesz idén ilyen is még ☺ ezért hát, vannak barefootos balerinák és a fiúknak pedig olyan színösszeállítás, ami sportos, de nagyon vagány egyaránt. Válogathattok zárt, vagy kicsit nyitott fazonok, illetve olyan balerinák közül amik nem fogják gátolni a kislányokat semmiféle pörgésben. Aki pedig szereti a fűzős cipőket, de a kicsi még nem annyira gyakorlott cipőfűző mester, na nekik vannak azok a fajták, melyek tépőzárasak, de végigfut egy gumi cipőfűző a cipőn (nekem ez a kedvencem) .

Ezek a fajta cipőcskék 27-tól 35-ös méretig megtalálhatóak a webshopban. Ha még olvasnátok a barefoot cipőkről a blogon, itt megtehetitek. Gyűlnek a cikkek, és nemsokára minden cipőfajta bemutatásra kerül. Kövessetek! 😉